Pakolás, élezés… motoremelő

Ha végre egyszer jó idő lesz, akkor neki állhatok az ültetésnek, és a kertészkedésnek. Nem tudom, hogy egyedül vagyok e ezzel az érzéssel, de most olyan hosszúnak tűnik a téli időszak…Igaz már tavasz hónapban járunk, de még mesze nem lehet a földre menni.

A tavasz

A hírnökök ugyan már megérkeztek, mert már van hóvirág is, és ibolya is akad bőségesen. Bár amit én igazán várok be kell hogy valljam, az a játszint, és a tulipán. Csodás lesz, amikor ezek elkezdenek nyílni a kertben. Hogy miért is vagyok ennyire izgatott? Tavaly kaptam sok tulipán hagymát ajándékba, és vettem én is mellé. Most fog majd igazán kiderülni, hogy melyik is eredt meg, és maradt életben.

A kerti munkálatok

Mit is mondjak erről, mikor a sár miatt a kert közelébe sem lehet még menni. Hiába szeretnék bármit is csinálni, lehetetlen. Persze azok a magok, amiket még az ősz folyamán ültettem el, most nagyon jól tool-wall-198051_640járnak, hiszen annyi vizet kaptak, hogy van mitől nőniük. Bár remélem, hogy nem rohadnak be.

Tavaly sikerült megúszni úgy a kert gondozását, hogy nem kellett permetezni. Nem vagyok ellene, de ha nem muszáj nem szeretném mérgezni a növényt is, amit aztán megeszünk.

Az előkészületek

Hétvégén pont mondtam a páromnak, hogy jó lenne ha rendbe tenné nekem egy kicsit a szerszámaimat, ami azt jelentené, hogy élezze meg a kapát, és az ásót is. Emlékszem már ősszel is szenvedés volt az ásás vele, annyira nem volt éle neki. Persze tipikus férfiből van ő is, és minden más fontosabb volt, mint az én szerszámaim. A motoremelő keresése, és az autó takarítása…nem mondom, hogy nem fontosak, de ezek mindig igényelnek foglalkozást, míg a szerszámok talán évente 2 alkalommal. Bár az is igaz, hogy  lett volna már úgy eltenni, hogy használatra készen legyenek, de majd talán jövőre.